Szemészet


Mivel foglalkozik a szemészet?

A szem problémáival és látásromlás esetén többféle szakembert is felkereshetnek a páciensek. Az általános szemészet a szem betegségeinek diagnosztizálásával és kezelésével foglalkozik, aszemészeti műszeres vizsgálatok elvégzése után. A cukorbetegeknek és magasvérnyomással küzdő pácienseknek ajánlott az évente a szem kontrollvizsgálata, mivel mindkét betegségnek súlyos, a látást érintő szövődményei is kialakulhatnak. Ezt a kontrollvizsgálatot szintén szemészorvos végzi. A látásromlással ugyanakkor az optometrista (egyetemi végzettséggel rendelkező) egészségügyi szakember foglalkozik, aki elsősorban a szem optikai hibáinak javításában és vizsgálatban jártas, illetve szemüveget írhat fel a páciensek számára képernyő előtti munkavégzéshez. Az Affideánál elérhető az optometriai szakrendelés is, amelyről bővebben ITT olvashat.

A pandémia egyik fontos utóhatása, hogy egyre többen küzdenek valamilyen szemproblémával. Nemzetközi felmérések bizonyítják például, hogy a szemszárazság gyakoribbá válása kapcsolatba hozható a maszkviseléssel. Az érzékelhető látásromlás is közvetetten összekapcsolható a járvány nyomán kialakult élethelyzettel és azon belül is a fokozott képernyőhasználattal, a pandémia idején az emberek 96%-a töltött több időt a digitális eszközök előtt, mint korábban. A civilizációs betegségek, a cukorbetegség és a magas vérnyomás szintén negatívan hathat a szem egészségére. Amennyiben valaki hirtelen látásromlást tapasztal, homályosan lát vagy gyakran kivörösödik a szeme, mindenképpen forduljon orvoshoz.

Milyen panaszokkal érdemes szemészhez fordulni?

  • Látásromlás, szemfáradékonyság
  • Homályos, torz vagy kettőslátás
  • Fényérzékenység
  • Égető érzés, vörös, gyulladt szem
  • Gyakori szemszárazság, könnyezés

Hogyan zajlik a szemészeti vizsgálat?

A szakorvos részletesen kikérdezi a pácienst a panaszairól, korábbi látásproblémáiról, szembetegségeiről. A fizikális és műszeres vizsgálat során a szem szerkezetét és működését vizsgálja meg. Ellenőrzi a látásélességet és a színlátást, réslámpával megvizsgálja a szemfeneket, szemnyomásmérést, illetve szükség esetén komputeres dioptriamérést (refraktometriát) is végez.

A szemész szakorvos az alábbi betegségekkel foglalkozik:

  • látásélesség;
  • glaukóma (zöld hályog);
  • szürkehályog
  • az öregedéssel járó szemészeti problémák, például a sárgafolt-elfajulás;
  • az allergia okozta szemproblémák, -elváltozások;
  • a keringési és anyagcsere-betegségekből eredő szemészeti problémák;

TOVÁBBI HELYSZÍNEINK

Figyelem! Az oldalon olvasható anyagok tájékoztató jellegűek és nem helyettesíthetik az orvosokkal, vagy gyógyszerészekkel való személyes konzultációt és alapos kivizsgálást.